Önromboló gondolkodás

Mivel van tele a fejünk?

Meg tudjuk figyelni a gondolatainkat? 

Talán addig tudomást sem veszünk róluk, amíg este úgy nem érezzük, hogy megbolondulunk a folyamatosan áramló gondolatoktól, amik nem hagynak elaludni.

Legalábbis én rettenetesen szenvedtem tőlük.

Napközben elvoltam a saját kis világomban, ahol rengeteg embert utáltam, szinte mindenkit idegesített, mindenkiről tudtam mondani valami rosszat, minden helyzethez volt valami negatív hozzáfűzni valóm, még ha nem is mondtam ki hangosan.

Évekig, sőt évtizedekig dédelgettem magamban sérelmeket, amiket napi szinten újra és újra felidéztem, hogy még véletlenül se felejtsem el őket, mert ha végre eljön az én időm a visszavágásra, akkor biztosan tudjam, hogy mit kell tennem vagy mondanom.

Aztán jöttek az esték, a rengeteg gondolattal, amiket nem akartam, de megállíthatatlanul özönlöttek. Aztán már amikor a fáradtságtól elájultam, kis pihenő után éjjel 1-2 óra körül kezdődött elölről, ráadásul már azon is kattogott az agyam, hogy mindjárt kelni kell és még semmit sem aludtam.

Persze, hogy eljött az idő, amikor nem bírtam tovább és azt éreztem, hogy ha nem történik valami, ebbe belepusztulok.

Ekkor kezdtem el keresgélni, faltam az információkat, amik valami kis változást ígértek és így találtam magam szembe azzal, hogy nekem kell változnom, ha egy jobb világot akarok megismerni.

És így történt, hogy elkezdtem gyakorolni, hogy azokra a dolgokra figyeljek, amik jó érzéssel töltenek el, amiket szeretnék megélni, megtapasztalni, és egyre kevesebb energiát adtam annak, amiket (és akiket) utáltam, idegesítettek, irritáltak.

Nem mondom, hogy egyik napról a másikra, de mégis elég gyorsan tapasztaltam, hogy jó irányba indult el valami.

Persze azért voltak emberek, akikre azt mondtam, hogy azért azt senki ne várja tőlem, hogy egyszer csak szeretet érezzek irántuk, de azt megtettem, hogy nem szidtam tovább őket. 

(Eljött egyébként az az idő is, amikor hálás voltam nekik, mert egy olyan útról távolítottak el, ami a rossz irányba vitt, és mindig ezek az emberek voltak, akik rákényszerítettek valami olyan lépésre, amit nélkülük soha nem tettem volna meg, pedig meg kellett tennem :))

Az első lépések közé tartozott ezen az új úton, ami elhozott ide, hogy végre szeretem az életemet, hogy megfigyeljem a gondolataimat és felhagyjak azokkal, amiket nem szeretnék visszakapni.